Merengö Menza
2007. aug. 3.

ONSZ 2007

Kurvajó volt. Megcsináltuk az idén is. Harmadszor basszátok meg! És mindezt egy olyan filmmel koronáztuk meg, hogy aki meglátja beszarik. Legalább. 13 Megye, 2000 Km, sütés fözés szabadtüzön, rengeteg sör és bor, beszélgetések a helybeliekkel, Makay Bélával például. Nem is tudom van -e értelme folytatni, mivel csak azok érthetik akik részt vettek benne.


ONSZ 2007




2007. jún. 18.

alkoholista 2007 junius közepe

berugtam. felingerelt a magyarországi vegyes közeg. fogom magam oszt leiszom magamat a sárga föödig. én nem azért a huszonkétkrajcáros simmános kisnadrágért mondom de én ha alkalmam nyílna rá, én még aztat a marihujánás nevetöset is telitüdöböl leszorítanám az ugar szélire, hadd küszködjön.


2007. máj. 22.

Gyurma értekezése az ezévi ONSZ-röl

Mivel a Gyuri nem ír blogot, viszont már használja a számítógépet meg esemeseket is küld, meg csetel a szkájpon ezért kénytelen vagyok azt iderakni amit innen-onnan elcsípek tööle.

"" törölve

 




2007. máj. 19.

kelkaposztafözelék

Micsoda önámító alak vagyok, micsoda nagy fellegekben terveket szövögetö fószer. Miképp hitethettem el magammal, hogy pont én leszek az aki kibír 50 napot úgy , hogy közben nem iszik egy kortyot sem. Uramatyám, micsoda szégyenteljes óriási lebögés volt ez az egész fogadalom, pedig milyen szépen elterveztem, és hogy világgá kürtöltem: lássatok csodát, a Bazsa nem iszik majd 50 napig. Hát egy nagy lófaszt. Én nem tudok meglenni a kis söröm nélkül, a kis fröccsöcském nélkül, az nekem olyan mint csecsszopónak az édes anyatej, amit oly jóízüen szív magába. Föleg a bort érzem mennyei italnak, átlényegítö nemes folyadék mely kedvet ébreszt az emberben nemesebb dolgok iránt. Egyszó mint száz, totáli kudarcba fulladt az alkoholról való idöszakos leállási tervem, de most már nem bánom. Az égiek kezét látom a dologban, Dionüszosz nem hagyta, hogy egy ilyen lelkes híve mint én elpártoljon töle és a józanság oltárának áldozzon.

 És itt most meröben más fordulatot vesz a napló, mivelhogy a kelkáposzta fözelék készítésénk tudományáról fogok értekezni a témában érdekeltek részére, számára.

Szeretem a kelkáposzta fözeléket. Nem fogyasztom gyakran ezt az ételt, de igyekszem. Mellesleg sok káposztafélét szeretek. Egy baj van a káposztával. Fingat. Gyakorlatilag kivédhetetlen "side-effectje" ez a káposztás ételeknek, de ettöl az apró kellemetlenségtöl eltekintve kitünö ételek készíthetöek a számtalan káposztaféleségböl. Mivel szép olasz kelkáposztát láttam a Sstockmannban (Helsinki központjában egy áruház), rögvest meg is vettem. Hazahoztam, bevágtam a hütöbe és ma láttam elérkezttnek az idöt arra hogy meg is fözzem. ès így is tettem, és miközben ezt a béndzsa blogot írom, már meg is fött, be is rántottam, raktam bele bazsalikomot és majorannát, rengeteg fokhagymát, egy jó kaveskanál pirospaprikát és most már csak egyet rottyantok rajta és veszek is egy tányérral és jóízüen, hümmögve, bólogatva elfogyasztom. Ezen sorok írása közben az is eszembe ötlött, hogy az ONSZ menüjéböl teljesen méltánytalanul kimaradt kkfözelék, és ezúton is indítványozom, azaz mégse. Mert nem maradt ki semmi. Már rég be van ez is terveze. Minden visszavonva. A ´kelkáposztának törzshelye van az ONSZ-en, elmozdíthatatlan helye, mert ezt az ételt mindenki szereti, A Gyuri meg kiváltképp, ö pl nem lenne jó kelkáposztafözelék öör, mert mindet felfalná szép lassan, állva lehetleg, meg se melegítené, csak úgy enné. Utána meginná az utolsó sört, felállna és azt mondaná: de szar volt itt Bazsa, kár hogy ilyen rossz vendéglátó vagy.




2007. máj. 15.

totalis nihil

minden szar. de egy jo van, es pedig az hogy megvan a legovonathoz a taviranyitos lampa. van hozzaa egy kibaszott joo kapcsoloo,zöld es piros gombokkal. a piros gomb megnyomasanak hatasara a jatekvasut megall, utat engedve az elhalado masik jatekvasutnak. Meg nem erkezett meg sajnos, az ebayon vettem, 10ezer rupia volt, hat nem mondom nem voot occssooo marikaam, nem voot occsooo mert ennyiböl megvehettem volna a kistibinek a  keek nejlon tornanadrágot a feher csikkal az oldalaan, amiert mar nyar eleje oota ragja a fulemet, de nem vettem meg mert azt hallottam hogy a nejlon tornanadraag elszoritja a kis futyijeet.

nem iszom. 3 napja. ez a legnehezebb idöszak. nem olvastam utaana, de el tudom kepzelni ahogy ezt egy tudomanyos ertekezees kereteeben egy posztkomunista fasz leirja, hogy ez a legnehezebb idöszak es ehhez melleekel egy ojan mini diagramot ami kicsit ferdeen kerult kinyomtataasra a könyvben es a legfontosabb adatot egy béna nyomdafestékpötty teljesen eltakar. kis szar betukkel van irva, latszik hogy vonalzoval rajzoltaak, es meeg veletlenul sem arra az oldalra tördelte be a sokat kaaveezoo szerkesztöö a grafikont amejik oldalon utalast tesznek raa pl iigy hogy 26.a ábra. en ezeket az abrakat, grafikonokat, diagramokat sose szerettem. Jo lettvolna ha vki odarajzol melleejuk vmi kis rajzot, egy kedves kis majmocskaat pl ahogy banaant eszik, de nem ojan eröltetett stilusban mint ahogy a mikroszoft pl azzal a kis gumikutyaaval probal aranyos lenni, hanem ugy minthogyha a könyvet szerkesztöö faszi pont veletlenul ket cigi között odarajzolta volna. Szoval nem iszom 3 napja. Megfogadtam hogy az Onszig nem iszom, es nem uugy hogy amikor majd hazamegyek magyarorszagra egyböl elhuuzok a közertbe es egybööl veszek egy joo hideg sört es meeg a bolt elött megiszom a parasztok legnagyobb megrökönyödésére hanem uugy hogy szeepen beulunk a Gyurival a wartburgba ami kibaszott komoj, es elfurikazunk vele turistvandiba es majd amikor maar ott leszunk, es kipakoltunk, meg minden es egy kicsit leulunk kajakeszites elööttt, es a Gyurma maar faat fog vaagni, es az elsöö napokban meeg nem megy neki ojan jool mert a klamlizaas kzben az ember elfelejti hogy a fa az sziivoos es nehezen adja meg magaat, es a balta is eeletlen, szoval akkor meg kicsit puffogni fog meg ugyetlenkedni en meg persze nyomatom a huje szöveget, de een se tudnaam jobban csinalni, szoval akkor ott a viaszkos vaszon asztal mellett fogok 50 nap utaan elöször egy szocio kis kavespoharbol meginni egy kibaszott jool behutött sört.




2007. máj. 5.
Valami kibbasszott frappánsat akartam ideírni, de az íráshoz elfogyasztott alkohol tökéletesen lenullázott, pont a legtermékenyebb perceket pazaroltam idétlen szörfözésre a neten. A lego miatt volt az egesz, mert van egy kurvajoo szignál amit már régóta akarok,  klasszikus modelvasút szignál, piros zöld ledek fekete kis dobozra szerelve, árnyékolva, kurvajó a lábazat is, rácsos vilagos szürke müanyagból, szóval beszarás. Ja és a kisvonat a megfelelö sínpárok beillesztése után meg is áll a piros jelzésnél


2007. ápr. 29.

kartárs józsefné a kishelységben kávézik

Kartárs Józsefné Gizike tegnap délután a Dekonimpex hungária körüti kirendeltségének kishelységben fözött egy jó erös feketét majd széttöltve neogiccs mübarokk szovjet üvegpoharakba egy csipkésre kalapált szélü kávéfoltos aluminium tálcán beegyensúlyozott a 102-esbe ahol Orosházi igazgató elvtárs rendes hétföi értekezletét tartotta. 

Orosházi kartárs vastag ujjaival a kávé felé nyúlt és miután reszelös kellemes baritonján megköszönte tovább folytatta a  mondandóját.

"tehát a továbbiakban akkor ott folytatnám, hogy a 42-es részleg brigádvezetöi fokozottabban figyeljenek oda a részleg általános megítélésére a lopások ügyében... Köszönöm fejezte be és cigaretára gyújtott. Kracsikné ekkor mintegy "odaigyekezett" az igazgató mellé és miután túltette magát kényszeres vihogási- huhogási rohamán, zavaros utalást tett a szabadságok elötti esetleges prémiumok ügyével kapcsolatban.

Orosházi lassan, cigarettájába feletkezve mélán odafordult, arca mindvégig rezzenéstelen maradt és ´gy szólt:"Gizike utánanéz, ö mindent tud"

Ezzel az ügy le volt zárva. Kracsikné odébb somfordált Orsoházi pedig tovább dohányzott.




2007. ápr. 18.

ONSZ 2007 #8763AF/98 sz. jelentés

Iszonyatos eröövel szervezöödik az ONSZ, láthatatlan csatornákon áramlik a rengeteg információ, gyurma szervez, telefonál egyeztet, én ételsorokat írok össze papírfecnikre, vázlatolok, végiggondolom esténként hogy miket kell majd feltetlenul elvinunk, hanszor kell megallnunk bevasarolni, milyen reggeliket együnk, nem lesz e túl sok a kaposztás-babos kaja, hogy tudnánk vmi könnyebbet enni, és pont a dzsemborin amikor mindent akar az ember csak éppen nem könnyü eteleket, szoval van dilemma ezerszámra. Gyurma viszont most már tényleg ír, szerintem vmi jó hosszút, mert öö mindig így csinalja, most is szerintem megneezte elöször hogy mi is ez a blogozás, es ugy dönött magaban hogy akkor hetvegen miutan aldott allapotba itta magaat, nekilaat es beiir a blogba.

Hat ezt most meeg ideirom gyorsan mert idekivankozik, hogy a Gyurma elkuldte az auto fotoojaat amivel megyunk. Durva.




2007. ápr. 14.

hagymás bab

hagymas bab paradicsomos babból, kislabasban tüzhelyenHogyan is készül a hagymás bab? Milyen a jó hagymás bab? Tesszük fel gyakorta  a kérdést ha a hagymás babra gondolunk. Bátran kijelenthetem, hogy nem elöször készítek hagymás babot, ezért is gondoltam, hogy megosztom a velem hasonszörü mükedvelökkel saját tapasztalataimat. Kiprobaltam mar mindent ami a hagymas babbal kapcsolatban szóba jöhet, bonduellböl, paradicsomos babból, saját magam által beáztatott babból, amit aztán kuktában föztem meg és az istennek sem akart megpuhulni, aztan kiserleteztem a beáztatással is, késöbb sonkalében föztem a babot amelyet babérlevéllel és fokhagymával ízesítettem, megpróbaltam hagymás alapon pirospaprikával, és végül arra jutottam, hogy a hagymás babbal nem szabad ennyit variálni hanem kell venni egy mezei, csak sóval ízesített babkonzervet és abból kell készíteni. Ha nincs ilyen, csak száraz bab, akkor azért célszerü egy jó 12 órát vízben áztatni es utána kuktában lehetöleg jó puhara fözni, de a konzerv szerintem megfelelööbb hagymas bab celjaara. 

Így készül. Kevés zsiradekon hagymát fonnyasztunk, ízles dolga hogy valaki apró kockákra avagy szeletekre vágja a hagymat. Használjunk napraforgo olajat (semmikppen sem a  rettenetes szagú repceolajat) Az immár kellööképpen megfonnyasztott gusztusos hagymát gazdagítsuk az enyhén lecsöpögtetett babbal amelynek jóízü leves levét nem érdemes teljesen kiönteni, egy reszet utanaönthetjuk a babnak, sózzuk, borsozzuk es ennyi. Voilá. Fogyaszthato. Ha valaki figyelmesen nézi kulönben a piedon filmben a piedont, illetve akkor ö nem is piedon hanem csárli filpó, hogy az ö kajaaja rendre ugyanigy nez ki. Hagyma, zsiradék, bab. Nem kell ezt tulpisalni pl uugy ahogy en azt most is teszem, hogy elöször egy darab szarazkolbaszt vizben kifözve lecsoos alapot kepzek,

majd arra öntöm a babot, nem kell ennyit varialni, majoranna se kell bele, meg baberlevel meg 15 evökanam erös pista ahogy azt annak idején a bracsok jól elbaszta, asztmondta hogy ö kurvajol tud fözni mert látta az anyjatol, ja csak eppen ojan kurvajo let hogy faszan kiöntöttuk a kullantóba. gyurmat kell erröl megkerdezni, ha egyszer ojan kedve lesz leirhatnaa ezt egy kis eszé kereteben, de ö egyelöre baszik blogozni, csak olvassa.




Régebbiek | Végére »